Minden, ami táplálkozás

Szuper előadáson voltam ma, ahol sok újat tanultam és sok minden még inkább egyértelművé és fontossá, világossá vált számomra. Szeretnék erről mesélni nektek...

Szóba került a legnagyobb hiba, amit a legtöbb fogyni vágyó elkövet. Ami nem más, mint hogy úgy szeretne a többség lefogyni, hogy nem eszik. A legnagyobb hiba ebben van, illetve a ch mentes diétában. Ezzel a kettővel külön-külön és együtt pedig főleg óriási nagy hibát követ el. Legfőképpen azért, mert lelassítja az anyagcseréjét, ami bekapcsolja a szervezet túlélő mechanizmusát (7 napon túl tartott rossz/ koplaló diétával bekapcsol!)és zsírraktározás kezdődik.:(

A másik, ami számomra szintén új adat, hogy a legtöbb nő nem túltáplálkozik, hanem alul és ezért nem fogy. Több esetről is beszámolt az elődadó (dietetikus) amikor is 120-130 kg-s nők keresték meg, akik mint kiderült 1000 kcal étrenden voltak, mégsem fogytak. 
Fentiek miatt nem fogytak...itt kezdődik a szaktudás, mert nem csökkenteni kell ilyenkor valakinek a kcal szükségletét (hova???), hanem növelni! Igen növelni, többet kell enni. Többször mondom, kérem ezt én is. Hogy enni kell!!!!! 
Ilyen esetben pl. vissza kell emelni a kcal-kat (adott esetben kiindulási kcal mennyiségre) megfelelő módon, újra felgyorsítani a lelassult anyagcserét és utána újra csökkenteni egy normális szintig. Természetesen ez már nem gyerekjáték, érdemes szakértőt, így dietetikust belevonni. Nem mindegy hogy, milyen módon, mivel emeljük a kalóriákat. 

A kulcs nem feltétlenül az 5 étkezésben van, sokkal inkább hogy 2-4 óránként kell enni, mert ekkor történik egy inzulin csúcs, amit ki kell elégíteni, így nem leszünk farkaséhesek sem és a szervezetünk is tudja végezni a dolgát.

!!!! Minden étkezés kiváltja, egy következő étkezés igényét az anyagcsere gyorsulásának irányába!!!

Ha mondjuk egy nap kétszer eszel csak, mondjuk 1200 kcal összesen, akkor annak a 70-75%-a a zsírszövetbe megy...nem mindegy!!!

Például ha valaki nem szeret reggelizni, mert nem éhes és emiatt ki akarja hagyni, az mindenképpen vegye rá magát, mert 2-3 nap után megszokjuk és ezzel is gyorsítani tudjuk az anyagcserét. Aki reggel korgó gyomorral kel, annak nagyvalószínűséggel megfelelően gyors az anyagcseréje! Persze ezt sem lehet általánosítani!

Érdekesség még, a látvány illetve a valódi fogyás. A látvány fogyás az izomból történik, testzsír nő, kilók is csökkenek. Általában fél év alatt vissza is jön. A valódi fogyás, testzsírból történik és 1 éven túl tartható. ha valaki 3 évig megtartja az már kialakult életmódváltás és biztosan nem jön vissza!:) Nekem jó hír!:)

Ami még érdekes, de fontos, hogy a ch a legfontosabb energiaforrásunk, testsejtjeink 90%!!!-a ch függő sejtek. Diétázok 50-55% a diétában ch kell, hogy legyen...nem mindegy milyen ch...de erről és a többi fontos tápanyagról, továbbá az energiaigényről és a különböző számítási módokról holnap!:))

Érdekesség: Volt egy Vendége az Előadónak, aki 30 kg-t fogyott, így 60 kg lett. Utána kereste fel, mert nem tudott szinte menni sem, annyira gyenge volt, taxival közlekedett és a székről nem tudott támaszkodás nélkül felállni...stb. A testzsír %-a 50  fölött volt.:( Az összes izom, mint olyan eltűnt a testéből, koplalt, így fogyott le. Hosszú és kemény életmódváltás, segítség után, normál szintű lett a testzsírja és 61 kg körüli a súlya...de szerencséje volt, bele is halhatott volna.

Okosan, mindig ezt mondom, ezt kérem...mindenki szeretni egészséges lenni és szép, de mindennek megvan a módja. Adj időt magadnak és a testednek! Okosan, egészségesen és tartósan!!!!:)

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Zabfelfújt, vagyis Zabkoch Nonó módra.:)

Pizza tészta recept

Kefires-epres kevert sütemény